Ebben a blogban arról lesz szó, hogy hogyan fejlődött a szívből való kapcsolatom magamhoz és másokhoz. Fő vonulata természetesen a szívcsakrám tisztulásáról szól.

Első, bemutatkozó blogposztomban már érintettem a szívcsakrám állapotát néhány helyen. Így, ha olvastad, kedves olvasó, akkor lesznek ismerős részek, de ezt a témát itt mélyebben mutatom majd be. Természetesen most is energetikai oldalról, a csakrák tisztítása felől közelítem meg blogbejegyzésem tárgyát, de sok családi történettel fűszerezve.

Szívcsakra “megnyitása” gyermekkorban, avagy jóga kezdőknek

Az idézőjel természetesen azért van, mert itt még a sors irányította a szívem fejlődését. Később, mikor már budapesten jógáztam, tudatosan olyan utat kerestem, ahol nem nyitják a csakrákat, hanem tisztítják, erősítik, végső soron harmonizálják az egész test energetikai rendszerét. Így jutottam el Balázs Valéria Anaméhoz egy jóga tanfolyamra. Abban az időben még a kundalini jóga nyugati útjaként működött a jógastúdió Budapesten. De vissza a gyermekkoromhoz.

Mosolygós gyereknek ismert a környezetem. Könnyen teremtettem kapcsolatot másokkal, de mindig nehezen oldódtam fel. Visszatekintve bár biztos vagyok abban, hogy a szüleim szerettek, mégis valami ridegséget, távolságtartást éreztem otthon a családi fészekben. Nem az ő hibájuk. Ők is egyrészt mintát örököltek, másrészt személyes életük történései mélyen hatottak rájuk, amin egész életükben igyekeztek (nem tudatosan) változtatni. 

Szívcsakra-örökségem

Súlyos terhek nyomták a szívüket. Apai és anyai ágon is menekülnie kellett a családnak 1920-ban. A trrianoni béke következtében apáméknak a Vajdaságban, anyai részen pedig Erdélyben nem volt tovább maradása a családnak. Magyarországra jöttek. Ez a kiszakítottság erősen megtépázta a gyökereket, aminek keresztjét generációról generációra viszi a család, lassan dolgozva csak fel a fájdalmat.

A másik, ami nagyon rányomta a bélyegét családi karmaként a szívükre és az én szívemre is, az az volt, hogy a szüleim mindketten szerelemgyerekek voltak, vagyis házasságon kívül születtek. Ez ma már furcsának hangozhat, de abban az időben (1930-1940-es évek) még szégyen volt, amit el kellett titkolni, el kellett hallgatni. Így utólag már felismerem, hogy a folyamatos szégyenérzet a gyökértelenség érzetével együtt mélyen átjárta családi életünket. 

Szerencsére nemcsak nehézségek, megpróbáltatások vannak családi gyökereimben, hanem nagyon felemelő, szívmelengető csavar is.

Szívcsakratisztítás a sors által

Ahogy az előzőekben írtam, édesanyám is szerelemgyerek volt. Anyai nagyapámnak és a nagyanyámnak nem volt közös gyermeke. Nagyapám félrelépett, és ebből a titkos kapcsolatból született édesanyám, akit születése után árvaházba adtak. Annyira titkos volt ez a félresiklás, hogy nagyanyám azért valahogy megtudta, majd kiderítette hol a gyermek. Elintézte a gyámhatóságnál, no meg nagyapámnál, hogy magukhoz, a nevükre vehessék anyámat és felnevelhessék…

Nagyanyám nagyságát mutatja ez. Felül tudott emelkedni azon a csalódáson, amit a férje okozott és még annak bizonysága is, hogy anyám felé is úgy tudott nyitni, ami lehetővé tette az örökbefogadást, a szeretetben való felnevelést. 

Gyönyörű, szívmelengető példája ez annak, amikor valaki a megbántódottságán felülemelkedve, megnyitja a szívcsakráját egy másik ember felé, aki ugyancsak áldozata a kialakult helyzetnek. 

Sajnos mire anyám hozzájuk került az árvaházból, már egy éves volt. Ez az első év, amit magányban, kitaszítottságban kellett leélnie, súlyos terhet jelentett, ami egész életében mélyen fájt neki. Később, mikor mi már a nővéremmel kirepültünk a családi fészekből, annyira elöntötte ez a fájdalom, hogy önkezével vetett véget életének…

Most, ahogy írom ezeket a sorokat, újra átérzem fájdalmát… de erről majd később.

Talán pont ennek a súlyos tehernek köszönhetem, hogy most leírhatom ezeket a sorokat.

A családunkat, hogy finoman fogalmazzak, nem vetette fel a pénz. Volt fedél a fejünk felett, beosztással, de mindig volt mit ennünk. A történelem viszont nagyon megsarcolta azt a keveset, amit a család nemzedékről nemzedékre gyűjtögetett. Így hát, mire én jeleztem, hogy jövök ide a földi világba a nővérem után második gyermekként, már a szegénység tudata volt az igazodási pont a szélesebb családban. Azt tanácsolták a szüleimnek, hogy még egy éhes száj abban a szegénységben nagyon megterhelő lesz a számukra, ezért vetessenek el. Szerencsémre édesanyám kijelentette, hogy megtart. Hálás szívvel köszönöm neki a döntést! A szívemben azt érzem, hogy ebben a döntésben fontos szerepet játszott az ő sanyarú, első 12 hónapja...

Apám szívcsakrája

Ahogy korábban említettem, apám is házasságon kívül született. Szegény nagyanyámnak végül sikerült férjhez mennie egy két gyerekes özvegy férfihoz. Születtek közös gyermekeik is. Összesen hat gyerekük volt: 2 apai részről, 1 anyai részről, és 3 közös. Mivel szegények voltak, és nem tudtak minden gyermeket ellátni, ezért apámat odaadták az egyik nagynénjéhez, hogy nevelje fel. Apám szerette a nagynénjét, és mindig jó szívvel emlékezett rá, mégis érezhető volt nála mindig az a fájdalom, ami a kitett gyermek érzésével jár. 

Ezt még tetézte az is, amikor - ha jól emlékszem 20-as évei elején - tüdőgyulladást kapott és kórházba, szanatóriumba került. Felépült a betegségből és ment volna haza (ekkor már a szüleihez), de a mostohaapja megüzente neki, hogy ő nem fogja beengedni a házba, mert nem hiszi el a gyógyulás tényét, félti tőle a családját. Apám megkérte az osztály főorvosát hagy maradjon még egy hónapot, mert nincs hova hazamennie, nincs hol aludnia. Az orvos megengedte. Áldja meg érte az Isten! 

Láthatod kedves olvasó, hogy anyai és apai ágon is van mit feldolgozni. És ez csak az, amiről tudomásom van.

Természetesen a felmenők öröksége alapvetően a gyökércsakrához tartozik, de ebben a blogban a szívcsakrám a téma, azon belül is a kapcsolatom önmagammal és másokkal. Azért tartottam fontosnak megemlíteni a családi előzményeket, mert segíti a megértését  annak a fejlődésnek, amin keresztül mentem.

Vissza magamhoz, avagy a zárkózottság csapdája, amikor még nem ismertem a jógalégzést

A poszt elején már írtam, hogy gyerekkoromban bár könnyen teremtettem kapcsolatot másokkal, mégis nehezen oldódtam fel. Nagyon befolyásolt mások véleménye rólam (ezen máig dolgoznom kell), mit szól a környezetem ahhoz amit csinálok, teszek. Nagyon nagy volt az igényem arra, hogy elfogadjanak. Ha egy kicsit is elutasítottak, vagy én éreztem úgy, hogy elutasítanak, akkor hamar elkezdtem lelkileg bezárkózni, óvni a szívemet. Ez volt az én védekezésem a külső “támadás” ellen. Ma már persze tudom fejben, hogy ezek legtöbbször nem támadások voltak, hanem egyszerűen nem érdekeltem annyira a környezetemet. Ugyanakkor “remek” csapda volt számomra. Falat építettem a szívem védelmére. Először jó ötletnek tűnt, hogy amikor jön a lövés a szívem felé, az lepattan a falról. Csakhogy ez a fal nemcsak megvédett, egyúttal be is zárt. Egyre jobban akadályozta a szívbéli kapcsolódást a külvilággal.

A családi örökség, ami mindkét ágon megjelent: a kitaszítottság, a gyökerektől való kényszerű elszakadás tett érzékennyé arra, hogy fontos legyen számomra az elfogadás.

Ez megjelent abban is, hogy az iskolában visszahúzódó voltam. Nem mertem kiállni az igazamért, pedig erős az igazságérzetem. A konfrontálódást mindig kerültem. Szerencsére jól tudtam futni, nyertem a versenyeket, így a környezetemben a kortársaim jobban elfogadtak. Mégis sokszor egyedül éreztem magam.  

Ez máig ható probléma, amin nagyon sokat kellett dolgoznom. Ahogy első blogposztomban írtam, próbálkoztam szinte mindennel: könyveket olvastam, pszichológus, coach segítségét kértem és így tovább. Nagyon hálás vagyok nekik a segítségért! Azonban az volt sokszor az érzésem, hogy csak a felszínt kapargatjuk. Annyit elértünk, hogy egy kicsit kívülről, más szemszögből is láthattam a problémáimat. Gyökeres változást azonban egyikkel sem értem el. Később értettem meg, miért. 

Mesterem, Balázs Valéria Anamé

Ő végzett pszichológus is, tőle tanultam mindazt, amit aztán a saját bőrömön is megtapasztaltam. Anamé véleménye az, hogy a mélyreható változások olyan helyeken történhetnek csak meg, amelyek az elme látókörén kívül esnek. Ezek az energiatestben lévő csakrák.

De itt egy pillanatra álljunk meg, beszéljünk általánosságban a szeretetközpontról.

A szívcsakra

A szívcsakra testsávja a mellkas, a karok, a vállak, a hát felső része által határolt terület. Fontos megjegyeznem, hogy a testsáv körülötti tér is ehhez a csakrához tartozik. Ha a csakra tiszta és erős, akkor a szeretet, ami bennünk van, törés nélkül, tiszta fényében tud kisugározni a környezetünkre. Ilyenkor a kívülről jövő szeretet elfogadásával sincs probléma. Ahhoz, hogy ezt elérjük, bizony dolgozni kell rajta energiagyakorlatokkal.

Az Anamé jógagyakorlatok hatása

Az első bejegyzésemben már írtam arról, hogy mielőtt Anamé órarendjéből választva órát, Anamé módszerével találkoztam volna, jártam más budapesti jóga iskolába hatha jógára. Szerettem azt is, de olyan gyors fejlődéssel nem találkoztam, mint Anaménál. A gyakorlatok zsenialitását számomra nem csak az adja, hogy egyszerűek, könnyen végrehajthatóak, hanem legfőképpen az, amilyen mélyen hatnak. Elmével felfoghatatlan, de az eredmény nagyon szembetűnő. Nálam már első alkalommal, az első gyakorlatnál érzékelhető volt a mellkasom lazulása. Nem a csont vált kevésbé keménnyé, hanem valami mintha leesett volna a mellkasomról, ami addig ott volt. Úgy éreztem, hogy a szívem felszabadult. 

Ez a  fajta jógalégzés már első alkalommal vékonyította a páncélt a szívemen. Ezt akkor vettem észre, amikor aznap este elmentem táncolni. Az argentin tangó volt akkoriban (sok éven át) a szenvedélyem. Ott a férfi és a nő tánc közben egymást öleli, ez a tánctartás. Az ölelésnek (tánctartásnak) két fajtája van a tangóban. A közeli az, amikor a táncosok mellkasa összeér, és a távoli az, amikor a mellkasok nem érnek össze. Én a közeli tánctartásban tangózás közben éreztem azt az első Anamé jógaóra után, hogy sokkal jobban érzékelem a táncpartnereim szívét, akikkel aznap este táncoltam, mint korábban. Döbbenetes volt a különbség a korábbiakhoz képest. Éreztem, hogy valami végre beindult, a szívem kezd felszabadulni.

Annyira vágytam a szívbéli kapcsolódásra, hogy teljesen magába szippantott a tangó, a “tangóérzés”. Szenvedélyemmé vált. Ahova csak tudtam, mentem táncolni. Akkor még csak hetente egyszer volt Milonga (tangó táncest, ahova tangózni mennek az emberek), ahol én törzsvendég lettem. Akkor még nem táncoltak sokan egy-egy ilyen esten, ezért volt olyan est, hogy minden lánnyal táncoltam, ami nem egy számot jelent, hanem egy tandát (3-4 zeneszám, azonos zenei stílusban). Szorgosan jártam a magyar és külföldi tangómesterek kurzusaira. Lubickoltam a táncban. Folyamatosan vágytam a “tangóérzésre”.

Hogy mi is az?

Mindenki másképp fogalmazza meg. Számomra az összeolvadást jelentette a táncpartneremmel. Olyan tökéletes egységet, ahol a női és a férfi principium a maga tökéletes tisztaságában eggyé válik. Érzésre olyan volt, mintha én, a férfi adnám a külső keretet (ami nem korlátozó, hanem védő), a biztonságot, a nő pedig a belső tartalmat, az egység belső részét adja. Kérlek nézd el nekem, kedves olvasó, hogy jobban nem tudom kifejezni magam, de olyan dologról írok, amit a legjobban beleérzéssel lehet megismerni! Tangóra fel :)

Ezt kerestem minden táncban, minden ölelésben (ez a tangó tánctartás másik neve a félreértések elkerülése érdekében). Sokáig nem értettem, mitől függ ennek létrejötte. Miért van az, hogy ugyanazzal a táncpartnerrel egyik este van, másik este nincs? Más a zene? Bennem van a hiba, vagy a másikban, esetleg mindkettőnkben? Mi és hol az akadály? Hogyan lehet elhárítani? Józan paraszti ésszel csak az a válasz jutott eszembe, hogy ma ilyen napunk van.

Kezdetben azt vettem észre, hogy a szívem állapota mennyire fontos, és hogy ezt fejből nem tudom megoldani, csak az Anamé gyakorlatok segítettek. 

Feltűnt a talajjal való kapcsolat fontossága is, a stabilitás. Tánctechnikában már természetesen tanultam ezt. A tangó alapja ugyanis a stabil séta. Itt az energetikai kapcsolódásra figyeltem fel. 

Fontos felismerés volt még az egész test lazasága. Kényelmes tánctartásban minél lazább a test, annál jobban tud benne áramlani az energia. Egymás elfogadása, beengedése az intim terünkbe. Ezt is nem fizikailag értem, hiszen maga a tánctartás ezt már létre is hozza. A saját stabilitásunkra támaszkodó nyugodt, szeretetteljes szív az, ami ezt számomra megteremtette.

Az a tapasztalatom, hogy ez az alapja annak a kapcsolódásnak, amire a “tangóérzés” épülhet. Számomra ennek felfedezését az segítette, hogy folyamatosan dolgoztam magamon az Anamé Program gyakorlataival. Ezek az energiagyakorlatok tisztítottak, erősítettek, kiegyensúlyoztak, és teszik azóta is minden gyakorlásnál.

Ezt tapasztalva tovább jártam Anaméhoz kundalini jóga órákra (akkor még az volt a neve a jógastúdiónak). Természetesen nemcsak szívre ható gyakorlatok voltak, hiszen minden órán az egész testet átdolgoztuk. Mivel a test energetikája egy komplex rendszer, ha jobb állapotba kerül az egyik energiaközpont (csakra), az segíti a többit is.

Erről bővebben Anamé blogjában olvashatsz. 

Csakrák megnyitása

Ez az ami sohasem történt. Gyakorlóként és oktatóként sem tapasztaltam ilyet az Anamé Programban. Itt nem nyitjuk erőszakosan a csakrákat, hanem gyengéden tisztítjuk, harmonizáljuk, optimalizáljuk a működésüket. A folyamat során lehetnek különböző testi érzetek, amiket tévesen nyitásnak lehet mondani, de valójában nem az történik.

Egy csakra megnyitása olyan lenne, mint amikor egy karámból a vadállatokat (félelmek, fájdalmak, vágyak stb.) hirtelen kontrollálatlanul kiengedik és azok fékevesztetten tombolnak, szétzilálnak mindent maguk körül. 

Az Anamé Programban viszont ezek a “vadállatok” megszelidülnek (kikerül belőlük az érzelmi töltés), le lesznek csutakolva (átfényesednek), és szépen lassan, egyenként, gyakorlásról gyakorlásra ki lesznek vezetve a karámból. Utoljára még megmutathatják a formájukat (tudatosulhatnak), majd visszakerülnek oda, ahova tartoznak (alsóbb világok).

Íme az én példám, tapasztalatom az egyik ilyen “vadállatomról”, fájdalmamról, aminek megszelidítéséhez, letisztításához kitartó gyakorlásra volt szükség...   

Szívcsakrám tisztulása

A korábban említett páncél a szívemnél a folyamatosan végzett Anamé jógagyakorlatok hatására egyre vékonyodott. Olyan érzés volt, amikor leesett egy-egy réteg, mint amikor valamilyen szorító nyomás alól felszabadul az ember. Ilyenkor utoljára még megmutatja magát az, ami ott volt. Nekem sokszor feljött közeli hozzátartozóim elvesztésének, a gyásznak a fájdalma. Az ilyen fájdalom sok munkát igényel, mire sikerül feldolgozni. Sajnos egy gyakorlás nem elég. 

Ugyanakkor minden jóga óra után olyan érzés volt, mintha tér nyílna a szívemben a maga komplex érzetével, hiszen a veszteség elengedésével együtt jelentkezett. A fájdalom feldolgozása közben átfényesedik, megemelődik az emlék, teret ad az energia tiszta áramlásának. A tér tágulásának érzését a szívnél hibásan a szívcsakra nyitásának lehet gondolni, de ez tévedés.

 Csakratisztítás után

A folyamatos, rendszeres gyakorlás, a csakratisztító karkötők használata, az Anamé csakravizek fogyasztása és a csakra CD-k hallgatása megtette hatását.

Mára feldolgoztam szeretteim elvesztését. Az erős, mély fájdalom hiánnyá szelídült, ami egyre ritkábban jön elő. Elfogadtam azt, hogy ők továbbmentek, és én itt maradtam. Helyére került a veszteség, ami ért. Keserűség nélkül tudok visszaemlékezni rájuk.

Ez a nyomasztó teher elhagyott engem. A páncél, amit gyerekkorom óta építettem, szinte teljesen lehullott rólam. 

A család mindkét ágától örökölt kitaszítottság érzése sokat csökkent, fényesedett. Tisztító gyakorlatokkal, sok rétegen áthaladva közeledem a fájdalom gyökeréhez, de még nem értem el. 

Tovább az úton

Van még mit tisztítanom a szívemen de hála az Anamé Programnak egyre nyitottabb, tisztább szívvel kapcsolódom magamhoz és a világhoz. 

Kívánom neked kedves olvasó, hogy te is sikeresen dolgozd fel a testedben, lelkedben, életedben lévő fájdalmakat, gátakat!

Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg másokkal is! 

Ha van kérdésed a blogbejegyzésemmel kapcsolatban, akkor ezt a komment szekcióban meg tudod tenni.

A következő blogbejegyzésem az erőmről szól majd. Nem a fizikális erőm lesz a fókuszban, hanem az az erő, ami segít kiállni magunkért, hogy nemesen megvédjük a határainkat, erő a céljaink eléréséhez.

Tarts velem továbbra is!

Köszönöm megtisztelő figyelmedet!

Szeretettel

Laci